Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 



Tisztelt Szülő!

 

Tájékoztatom, hogy a kalandparkba tervezett osztálykirándulásra - a kollégáimmal egyetértésben- az osztályt még nem tartom elég felelősségteljesnek, így arra a kirándulásra csak egy későbbi évfolyam során kerülhet sor.

Emellett szeretném, ha az osztály közösen eltöltene egy szép napot 2010. máj. 29-én a törökszentmiklósi SZEM-MA tanyán, ahová szeretettel várom a tanulókat és kedves családtagjaikat is! Itt a gyerekeknek alkalma nyílik a szabadtéri játékra. Érdeklődés esetén, illetve szülői engedéllyel kipróbálhatják a szabadidő központ programjait (lovaglás, quad, pingpong, csocsó).

A helyszínre közösen indulunk a Gimnázium elöl fél 10-kor kerékpárral. (Aki ezt nem tudja megtenni, azzal a SZEM-MA tanyán találkozunk 10 órakor.)

A nap folyamán ebédet kapunk. A programok illetve az ebéd költsége fejenként 1200 Ft (6 év alatt ingyenes).

Kérem, hogy a költséget és az alábbi nyilatkozatot kitöltve juttassa el hozzám máj. 25-ig!

 

                                                                                  Tisztelettel és köszönettel:

                                                                                                              Sülye Klára

                                                                                                                    of.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.